Újabb költségcsökkentési intézkedés borzolja a kedélyeket az oktatásban: a tanügyminisztérium 10%-os személyzeti kiadáscsökkentést kér az iskolán kívüli oktatási intézményektől, ami a szakszervezetek szerint komoly veszélyt jelenthet több fontos program fennmaradására.

A Spiru Haret Tanügyi Szakszervezet Maros megyei vezetője, Iolanda Cătinean szerint az intézkedés elsősorban a Tanulók Házára, az iskolai sportklubokra és a tehetséggondozó központokra vonatkozik, vagyis azokra a helyekre, ahol a gyerekek ingyenesen vehetnek részt szakkörökön és fejlesztő foglalkozásokon.

A szakszervezet figyelmeztet:a 10 százalékos csökkentés több pedagógusi állás megszűnéséhez vezethet, egyes intézményekben pedig akár teljes foglalkozások is eltűnhetnek. Példaként említik, hogy a Tanulók Házára rendszerében 6–7 állás is megszűnhet, míg kisebb településeken már most is történt részleges leépítés.

A megszorítás különösen érzékenyen érintheti a kisebb városokat és vidéki közösségeket, ahol ezek az ingyenes programok sok gyermek számára az egyetlen elérhető tehetséggondozási és szabadidős lehetőséget jelentik.

A szakszervezet szerint az intézkedés nemcsak az oktatás minőségére van hatással, hanemtársadalmi következményekkel is járhat, mivel ezek az intézmények fontos szerepet töltenek be a fiatalok szabadidejének hasznos eltöltésében, valamint a problémás jelenségek – például az iskolai erőszak vagy szerhasználat – megelőzésében.

A rendszerben már korábban bevezetett változtatások – mint az óraszámok növelése, az iskolák összevonása és a korábbi bércsökkentések – után a mostani intézkedés további nyomást helyez az oktatási rendszerre.

A szakszervezet szerint jelenleg egyeztetések zajlanak az oktatási minisztériummal, de a végleges döntések még nem születtek meg.