Szinte napra pontosan egy évvel a bécsi koncert után idéna berlini Philharmonie főtermében lép fel a marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekara. Az igazgató, György Levente szerint ennél szebb ajándékot nem is kívánhat magának a 75 éves intézmény.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekara november 6-án a berlini Philharmonie nagytermében lép fel, hogy egy különleges koncerttel emlékezzen meg a román–német diplomáciai kapcsolatok 145. évfordulójáról. Az eseményt a román nagykövetség szervezi, együttműködve az Iunona Közösségfejlesztő Egyesülettel, amely tavaly Bécsben rendezett hasonló kulturális programot.
Megkeresésünkre György Levente, a filharmónia vezetője elmondta, hogy az Iunona hónapokat, éveket dolgozik azon, hogy megszervezze és előteremtse az anyagi feltételeket ahhoz, hogy a vidékinek számító marosvásárhelyi filharmónia nemzetközi és híres hangversenytermekben mutatkozhasson be.
Tavaly így sikerült eljutni a bécsi Musikverein Aranytermébe, idén pedig a leghíresebbnek számító berlini helyszínre.
„A berlini Philharmonie a klasszikus zene alfája és omegája, hiszen nagy nevek teljesedtek ott ki. Európában pedig a berlini filharmonikusok számítanak a legjobb, legminőségibb zenekarnak“
fogalmazott György Levente. Az igazgató szerint az, hogy a berliniek termében adhat koncertet a marosvásárhelyi filharmónia, a lehető legszebb ajándék a zenekarnak a 75 éves jubileumra.
A fellépésen George Enescu, Béla Bartók, Richard Wagner és Astor Piazzolla művei hangzanak el, a zenekart Pablo Boggiano vezényli. Összesen 80 művész és technikai személyzet utazik Berlinbe, hogy a közönség számára felejthetetlen élményt nyújtson. A koncert célja, hogy bemutassa Maros megye zenetörténeti értékeit, és kiemelje a két ország közötti művészeti kapcsolatokat.
Jó hír a marosvásárhelyi közönség számára: az itthoni nagyérdemű is megtekintheti a koncertet, amely Berlinben kerül bemutatásra. Az október 30-ai hazai fellépés alkalmával a marosvásárhelyi közönség is láthatja az előadást, a zenekarnak pedig ez lesz az egy héttel későbbi, berlini fellépés főpróbája.


