Január 12-én, hétfőn nyitottak a pénztárak a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal adó- és illetékosztályain, de a lakók idén nem siettek az adófizetéssel. A pénztáraknál reggel szinte üres volt a terem, és a hivatalba érkezők többsége inkább érdeklődött, mennyit kell fizetnie.
Az idei év egyik legnagyobb változása a helyi adók jelentős emelkedése: az új építésű ingatlanok esetében átlagosan 70–80 százalékkal, a régebbi lakásoknál akár a duplájára nőhet az ingatlanadó. A gépjárműadók esetében is érezhető a változás: egy átlagos 1600 köbcentis autó után idén 140 lejt kell fizetni, a tavalyi 80 lej helyett, míg a hibrid járművek adója akár több ezer lej is lehet a hengerűrtartalomtól és a besorolástól függően.
A helyi önkormányzatok az adóemeléseket több tényező alapján számították ki: figyelembe vették az ingatlan elhelyezkedését, korát, a település közigazgatási besorolását, valamint a korábban alkalmazott kedvezményeket. Azok a polgárok, akik március végéig befizetik az adót, 10 százalékos kedvezményt kaphatnak.
Az online fizetés lehetősége rendelkezésre áll a Ghiseul.ro platformon, bár az év eleji napokban több helyen fennakadásokat tapasztaltak. A hivatal emiatt továbbra is javasolja a személyes befizetést azoknak, akik biztosra akarnak menni. Hétfőn körülbelül 1 500 polgár fizette be adóját Marosvásárhelyen.
A kormány és az önkormányzat szerint a reformok elengedhetetlenek voltak: Románia ingatlan- és gépjárműadóból származó bevételei a GDP mindössze 0,55 százalékát tették ki, szemben az uniós 1,85 százalékos átlaggal. A mostani intézkedések révén várhatóan 3,7 milliárd lejjel nő a helyi költségvetések bevétele 2026-ban, így az önkormányzatok nagyobb önállósággal gazdálkodhatnak.



