Előrehaladott szakaszba értek a tárgyalások a marosvásárhelyi vegyipari óriás, az Azomureș esetleges állami kézbe kerüléséről. A folyamatban a román állami gázvállalat, az Romgaz játszik kulcsszerepet, amely már hivatalos, konkrét ajánlatot is eljuttatott a részvényesekhez – erősítette meg Cristian-Silviu Bușoi, az Romániai Energiaügyi Minisztérium államtitkára egy szakmai konferencián.
A kormányzati elképzelés szerint stratégiai jelentőségű lépésről van szó: az állam célja, hogy egy részben tőzsdén jegyzett, de többségi állami tulajdonú vállalaton keresztül erősítse meg az ország műtrágya-ellátásának biztonságát. Bușoi hangsúlyozta, hogy politikai szinten már megszületett az elvi támogatás a felvásárláshoz, a részletek azonban továbbra is bizalmasak.
A lehetséges tranzakció kapcsán ugyanakkor világossá tették:az árképzés nem válna elszakíthatóvá a nemzetközi piactól. A földgáz és a műtrágya ára továbbra is az európai és globális trendekhez igazodik, még akkor is, ha az állam nagyobb szerepet vállal a termelésben és a szerződéses rendszerben.
A minisztérium szerint a legnagyobb nyereség nem feltétlenül az árak drasztikus csökkenése lenne, hanem az ellátás stabilitása. Ugyanakkor hosszabb távon a termelés bővülése és a kiszámíthatóbb működés mérsékelheti a költségeket is.
Mindeközben a háttérben egyre feszültebb a helyzet a gyár dolgozói körében. A bizonytalan jövőkép miatt korábban több alkalommal is tiltakoztak, és a szakszervezetek szerint akár több száz munkahely is veszélybe kerülhet, ha nem születik gyors megoldás.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy korábbi iparági becslések szerint akár 865 munkavállaló elbocsátása is felmerülhetett volna, ha a tulajdonosi tárgyalások nem haladnak előre. A mostani fejlemények ezt a forgatókönyvet egyelőre enyhítették, de a végleges megállapodás még nem született meg.
Románia közben továbbra is egyeztet az Európai Bizottsággal az energiaárak szabályozásáról is, mivel a versenyképesség fenntartása kulcskérdés az ipar és a mezőgazdaság számára. A tisztviselők szerint azonban a mozgástér szűk: a hazai árak nem térhetnek el jelentősen a nemzetközi szintektől.
A szakszerevezet egyelőre visszavonulót fúj
A marosvásárhelyi Azomureș körüli bizonytalan helyzet a dolgozók képviseletét is lépéskényszerbe hozta, de a legutóbbi fejlemények hatásáraa tiltakozások egy része egyelőre elmarad. Emil Almășan, az Alternativa 2002 Szakszervezet elnöke szerda reggel közölte: az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy elhalasztják a Bukarestbe tervezett tüntetést.
A szakszervezet vezetője szerinta döntés oka, hogy az elmúlt hetekben gyakorolt nyomásgyakorlás eredményt hozott, és a hatóságok részéről érzékelhető előrelépés történt az ügyben. Külön kiemelte, hogy tudomásuk szerint az állam elvi szinten már döntött az Azomureș jövőjéről, és az egyeztetések az állami szereplők és a vállalat között is előrehaladtak.
Ugyanakkor Almășan hangsúlyozta:a helyzet továbbra sem tekinthető megoldottnak, a szakszervezet figyelme nem lankad, és bármikor készen állnak egy szélesebb körű tiltakozás megszervezésére, amennyiben a folyamat nem vezet konkrét eredményhez. Mint fogalmazott, az idő kulcsfontosságú tényező, mivel minden egyes nap számít a dolgozók jövője szempontjából.
A nyilatkozatban arra is kitért, hogy a jelenlegi politikai helyzet és a bizonytalan párbeszédes csatornák miatt nem szeretnének „felesleges utazásokat” Bukarestbe, hanem érdemi, gyors döntést várnak, amely a munkavállalók érdekeit szolgálja.A céljuk nem a konfliktus fenntartása, hanem egy olyan megoldás elérése, amely stabilitást biztosít az Azomureș dolgozói számára.


