Nyolc fiatalt azonosítottak a hatóságok annak a verekedésnek az ügyében, amely kedden délután tört ki Marosvásárhelyen, az 1989 December 22. sugárút egyik buszmegállójában – közölte a rendőrség.
A bejelentés október 15-én, 14 óra után néhány perccel érkezett, miszerint több fiatal keveredett szóváltásba, majd dulakodásba a megállóban. A helyszínre rendőr- és csendőregységek siettek, akiknek sikerült megfékezniük a konfliktust.
A nyomozás eddigi adatai szerint a verekedésben nyolc, 14 és 27 év közötti fiatal vett részt, mindannyian Maros megyéből származnak. Három személy könnyebb sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították orvosi ellátásra, majd aznap el is engedték.
A hatóságok egy 15 éves gernyeszegi fiatalt 24 órára őrizetbe vettek.
A rendőrség közlése szerint az ügyben testi sértés és a közrend megzavarása miatt indult bűnvádi eljárás.
A vizsgálat tovább folytatódik a történtek pontos körülményeinek tisztázása, valamint az összes érintett személy szerepének megállapítása érdekében – közölte szerkesztőségünkkel csütörtökön a rendőrség.


