Több millió román állampolgárvégül nem kapja meg ingyen az elektronikus személyi igazolványt, miután a kormány úgy döntött: az eredetileg tervezett 5 millió helyett csak 3,5 millió ember részesülhet a támogatásban. A döntés hátterében a belügyminisztérium javaslata áll, amely 21 millió euróval csökkentette a PNRR-ből származó keretet.
Az elektronikus, chippel ellátott személyik kibocsátását 2021-ben Kolozsváron tesztelték, országos szinten azonban csak idén tavasszal indult el igazán a rendszer. Azóta kevesebb mint félmillió új igazolványt állítottak ki, ami jócskán elmarad az eredeti vállalásoktól.
A minisztérium szerint a lassú haladás oka többek között az ügyintéző hálózat lassúsága, a biometrikus adatok rögzítésének bonyolultsága és az állampolgárok mérsékelt érdeklődése. Ennek orvoslására mobil ügyintéző karavánokat terveznek, és 2025 végétől a külföldön élő románok is igényelhetik majd az új típusú dokumentumot a konzulátusokon.
Maros megyében 2025. június 5-től vált elérhetővé az elektronikus személyi. Elsőként a szászrégeni ügyfélszolgálaton lehetett igényelni, később pedig fokozatosan Marosvásárhelyen, Szovátán, Erdőszentgyörgyön, Segesváron és a megye további településein is elindul a rendszer.
Fontos, hogy 2031 augusztusától minden uniós tagállamban kizárólag elektronikus személyik lehetnek érvényben. Ha Románia nem teljesíti a vállalásait, az ország akár 264 millió eurós büntetést is kockáztat.


