Ünnepélyes megnyitóval, kastélytúrákkal, családi programokkal és koncerttel várják az érdeklődőket a gernyeszegi Teleki Kastélyba augusztus 1-jén. A rendezvény célja, hogy a megújuló műemlék ismét a kulturális és közösségi élet egyik fontos helyszínévé váljon.
A vezetett kastélytúrák 11 és 18 óra között indulnak magyar és román nyelven, helyszíni regisztráció alapján. Déltől kézműves foglalkozásokat szerveznek a gyermekeknek, az ünnepélyes megnyitót és a köszöntőbeszédeket pedig 15 órától tartják.
Délután 4 órakor Bonczidai Dezső és Szabó Dániel nonverbális bábelőadása kezdődik, amely nyelvtől függetlenül minden korosztály számára követhető. 17 órától az Élő örökség – Kastélyok, turizmus és közösség című kerekasztal-beszélgetésen Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, Ötvös Koppány Bulcsú régész, kulturális államtitkár és dr. Kálmán Attila történész vesz részt. A beszélgetést Szántó Lóránt, a Visit Maros elnöke moderálja.
Ugyancsak 17 órától mutatják be a gernyeszegi hímző szakkör történetét és a kastély területén megtekinthető időszakos népviseleti kiállítást. Egy órával később az Erdélyi Történelmi Családok Kutatóközpontja mutatkozik be Ugron Győző előadásával.
Az egész napos rendezvényt 19 órától Cári Tibor zongoraművész ünnepi koncertje zárja, Macaveiu Blanche táncművész közreműködésével. A koncert előtt a Navarra Dance lép színpadra.
A nap folyamán Teleki Brunch és az Operation Kronos szabadulószoba is várja a látogatókat. Ezek térítéses programok, és előzetes online foglaláshoz kötöttek. A 17 és 18 órakor kezdődő szakmai programok magyar nyelven zajlanak.



