Hozzávetőlegesen nyolcvanan látogattak el a Caritas Ház udvarára pénteken, október 17-én, ahol a Gyulafehérvári Caritas szervezésében zajlott azEgymillió csillag a nélkülözőkért jótékonysági esemény.

A helyszínen összesen2.772 lejt adományoztak, továbbá online eddig öten 530 lejt, egy nagylelkű személy pedig 5.000 lejt utalt a nemes célra. Az összeg nagy része a Csejden épülő közösségi ház befejezésére fordítódik, amelynek célja, hogy a helyi közösség számára biztosítson találkozási, oktatási és támogatói tereket.

Molnár József, a Caritas szóvivője a marosvásárhelyiek.ro-nak nyilatkozva kiemelte:

„Eddig 10.536 lej gyűlt össze, amelyből a szovátai gyűjtést, azaz 2.234 lejt az otthoni beteggondozásban lévő idős és beteg személyek ellátására fordítjuk, a többit pedig a csejdi közösségi ház építésére. Mivel még sok munka van hátra, hogy a közösségi házba beköltözhessünk, az adományokat továbbra is fogadjuk!”

A Gyulafehérvári Caritas 2009 óta minden évben megszervezi az Egymillió csillag programot, amelynek célja, hogy minden egyes meggyújtott gyertyával jelképesen is kifejezzék az emberek szolidaritását a rászorulókkal. A felajánlások minden évben más-más nemes célt támogatnak: nélkülöző gyermekeket, fogyatékkal élő kiskorúakat, valamint idős vagy beteg személyeket.

Csejdi közösségi ház

A szervezet tevékenysége jelentős költségekkel jár: egy meleg ebéd 20 lejbe kerül, egy órás otthoni ápolás 120 lejbe, egy óra fejlesztő terápia 115 lejbe, míg egy bent fekvő beteg egy napos ellátása 200 lejbe.

Az eseményre nem sokkal korábban Szovátán, a Tökfesztivál keretében is sor került: ott több mint százhúszan gyűltek össze, és 2.234 lejt adományoztak a beteg idősek támogatására. Marosvásárhelyen a gyertyagyújtás mellett a résztvevőknek lehetőségük nyílt a szervezet tevékenységével és programjaival is megismerkedni.

A rendezvény nem csupán adománygyűjtés, hanem a közösség összefogásának és az emberi szolidaritásnak is szimbóluma. Minden egyes gyertya fényével az emberek kifejezik, hogy a nélkülözők sorsa nem közömbös számukra, és hogy a segítségnyújtás mindig érték, amit érdemes továbbvinni.

A Csejden épülő közösségi ház pedig hamarosan valódi találkozóhellyé és támogató központtá válik azok számára, akiknek leginkább szükségük van a segítségre.

Adományokat itt fogadnak.