Öt hónapnyi kényszerű vízkorlátozás után hétfőtől ismét biztonsággal fogyasztható lesz a vezetékes víz Gyulakután. A helyi vízműnél befejezéséhez közeledik annak a modern sótalanító berendezésnek a tesztelése, amelynek köszönhetően a település lakói végre búcsút inthetnek a köztéri víztartályoknak és a palackos víz kényszerű használatának.

A Kis-Küküllő menti vízhálózatotjúnius eleje óta érinti az ivóvíztilalom, miután a parajdi bányakatasztrófa következményeként a folyó sótartalma tartósan meghaladta az egészségügyi határértéket. A víz szolgáltatására felelős Aquaserv összesen három településen – Gyulakután, Küküllőszéplakon és Dicsőszentmártonban – helyez el sótalanító berendezéseket, amelyek beszerzésére a kormány 17,8 millió lejt biztosított a tartalékalapból.

Gyulakután már az utolsó ellenőrzéseket végzik, és a vállalat vezetése szerint a rendszer a hét elején el is indulhat.Küküllőszéplakon mintegy két hét múlva válik üzemképessé a technológia, míg Dicsőszentmártonban a felszerelések előkészítése zajlik; ide a jövő héten érkezik a berendezés, a tesztelések pedig a hónap végén kezdődhetnek.

A hatóságok ugyanakkor már egy ideje arra figyelmeztetnek, hogy a most beüzemelt sótalanítók csak ideiglenes megoldást jelentenek. A Kis-Küküllő vizére hosszú távon nem szeretnének támaszkodni, ezért új vízforrások bevonását tervezik.