Hét maros megyei fiatal vett részt idén az Országos Nyári Hegyimentő Iskolán a Bucsecs-hegységben. Két hét intenzív képzés és hat komoly vizsga után mindenki sikeresen teljesített, így hamarosan hét új taggal bővülhet a Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat.
Kovács Zoltán Róbert, a Maros Megyei Tanács alá tartozó Hegyimentőszolgálat vezetője szerint a sikeres utánpótlás különösen fontos, hiszen a hegyimentés nemcsak szakma, hanem hivatás is:
„A hegyimentés egy életforma. Ezt kell átadnunk a fiataloknak: megérezzék, hogy felelősséggel jár, és nemcsak egy munkaként fogják fel, hanem életformaként. Hisz gyakran egy ember élete függ majd az ő döntésüktől.”
Új generáció a hegyen
A most vizsgázott fiatalok 19 és 25 év közöttiek. Közülük többen már két éve önkéntesként segítik a csapatot, és most jutottak el odáig, hogy országos szinten is megmérettessék magukat. A vizsgákon elsősegélyből és hegyimentési technikákból egyaránt bizonyítani kellett, sőt, sziklamászás, biztosítás, hordágykezelés és GPS-es tájékozódás is a felkészülés része volt.
„Most mind a hét fiatal kilenc fölötti eredménnyel vizsgázott. Ez azt jelenti, hogy ha a téli vizsgán is jól teljesítenek, a jövőben héttel több, összesen harminc hivatásos hegyimentő áll készen a riasztásokra” – hangsúlyozta Kovács.
Fotó: Maros Megyei Hegyimentők
Szigorú, de vonzó út
A szolgálatnál nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok toborzására. Iskolákban tartanak előadásokat, a biztonságos turizmus népszerűsítésén keresztül pedig egyre több diák kap kedvet ahhoz, hogy önkéntesnek jelentkezzen. Az út azonban hosszú és szigorú: két év önkéntesség, számos vizsga és helyi tréning előzi meg az országos hegyimentő iskola kapuját.
„Nálunk először a megyei vizsgán kell átmenni. Ha ott sikerül, szinte biztos, hogy az országos vizsgán is jó eredményt érnek el – mi ugyanis szigorúbbak vagyunk, mint az országos oktatók” – mondta mosolyogva a vezető.
Az utánpótlás biztosítja a jövőt
A hegyimentők szerint a fiatalok lelkesedése és kitartása a garancia arra, hogy a következő évtizedekben is lesz, aki vállalja ezt a különleges, veszélyekkel teli, de felemelő hivatást.
„Büszkék vagyunk rájuk – ők azok, akik továbbviszik ezt a nemes hivatást Maros megyében”
– tette hozzá Kovács.


