Hajnali erőszak rázta meg Maros megyét: egy taxisofőr kórházba került, miután három kiskorú utasa nem fizetéssel, hanem ütésekkel „rendezte” a viteldíjat. A konfliktus egy Marosvásárhelyről Galambodra tartó út végén fajult tettlegességig.

A Maros megyei rendőrség tájékoztatása szerint az 54 éves sofőr Marosvásárhely Egyesülés negyedéből szállította a három fiatalt. Mezőszabad kijáratánál azonban vita robbant ki a viteldíj kifizetése miatt, ezért a taxis kiszállította őket az autóból.

Az elsődleges vizsgálatok alapján ezt követően a sofőrt arcon ütötték egy tompa tárggyal. A helyszínre azonnal orvosi segítséget hívtak, a sértettet pedig kórházba szállították ellátásra.

A támadók a rendőrök kiérkezésekor már elmenekültek, de rövid időn belül elfogták őket. Kiderült, hogy mindhárman kiskorúak: egy 13, egy 15 és egy 16 éves fiúról van szó.

A fiatalokat a rendőrségre kísérték kihallgatásra, az ügyben pedig az ügyészség felügyelete mellett folytatják a nyomozást. Az eset kapcsán értesítették a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságot is.