Egynapos kerékpártúrára várják azokat, akik szeretnek mozogni, új helyeket felfedezni, és szívesen ismerkednének Erdély történelmi örökségével. A túrára 2026. július 18-án, szombaton kerül sor Segesvár környékének festői tájain.

A résztvevők 10 órakor találkoznak Segesváron, a Vár téren, innen indul majd a körülbelül 50 kilométeres útvonal. A túra Segesvárról indul, érinti a Breite-tetőt, Segesdet, Apoldot, Szászdályát és Volkányt, majd visszatér Segesvárra.

A szervezők szerint az útvonal könnyű–közepes nehézségű, és elsősorban a Via Transilvanica szakaszain, föld- és kavicsos utakon, valamint kisebb forgalmú aszfaltos részeken halad. Technikás szakaszokra vagy hosszú, meredek emelkedőkre nem kell számítani, ugyanakkor a teljes táv megtételéhez megfelelő erőnlét szükséges.

A program nem csupán sportolási lehetőség lesz: a résztvevők a megállók során kávét, harapnivalókat és frissítőket kapnak, miközben megismerhetik a térség történetét és látnivalóit is. A túra célja, hogy a kerékpározás élményét összekapcsolja a helyi értékek felfedezésével.

A részvétel ingyenes, de a helyek száma korlátozott: legfeljebb 40 személy jelentkezését tudják fogadni. Jelentkezni online űrlapon lehet, legkésőbb 2026. július 12-ig, vagy a helyek beteltéig.

A túrát mindazoknak ajánlják, akik szeretnek kerékpározni, szívesen fedeznek fel új helyeket, és jó társaságban járnák be Maros megye egyik legszebb vidékét.

Jelentkezési űrlap:https://forms.gle/k9MSM3j2YCMi4NZd7