Nyilvánosságra hozták a marosvásárhelyi önkormányzat által kiírt ötletpályázat eredményét, amelynek célja Sütő András emlékét őrző köztéri szobor megalkotása. A felhívásra 2025 novemberében lehetett jelentkezni, a terveket a Színház téren állítják majd ki.
A győztes pályamunka álló figurát ábrázol, eltérve a Sütő András Baráti Egyesület korábbi elképzelésétől, amely egy padon ülő, úgynevezett „kommunikáló szobrot” javasolt. A pályázaton képzőművészek, szobrászok, építészek, designerek, a Román Építész Kamara tagjai, valamint hallgatók is részt vehettek. A tervezők a Színház téren belül szabadon választhatták meg az alkotás pontos helyét.
Amennyiben a munkálatok a tervezett ütem szerint haladnak, a szobornak legkésőbb 2026. szeptember 30-ig, az író halálának 20. évfordulójáig kell elkészülnie.
A Sütő András emlékmű megvalósításatöbb mint másfél évtizede napirenden van: az első tanácsi határozat 2009-ben született meg, de a következő években – 2010-ben, 2014-ben és 2016-ban – a szobor felállítása nem valósult meg. Az idei pályázat új esélyt kínál arra, hogy a régóta halogatott terv végre kézzelfogható formát öltsön.
A hírt egyébként az alpolgármester, Kovács Mihály Levente jelentette be közösségi oldalán, de nem közölte, ki a nyertes pályamunka alkotója.


