Elfogadta a Tanügyminisztérium a 2026–2027-es tanévre vonatkozó bölcsődei és óvodai beiratkozások ütemtervét, amely részletesen szabályozza a jelentkezési időszakokat és a helyek elosztásának menetét.
A hivatalos menetrend szerint május 18. és 22. között zajlik a már rendszerben lévő gyermekek újraíratása, ezt követően pedig közzéteszik az intézményekben még szabadon maradt helyek számát. Azokban az óvodákban, ahol bölcsőde is működik, lehetőség nyílik arra, hogy a hároméves kort betöltött gyermekeket – a szülők kérésére és a rendelkezésre álló helyek függvényében – átsorolják az óvodai kiscsoportba.
Az első beiratkozási szakasz május 25. és június 18. között zajlik. Ebben az időszakban a szülők három intézményt jelölhetnek meg opcióként. A kérelmek benyújtása május végén történik, majd június folyamán, több lépcsőben, az opciók sorrendje alapján osztják ki a helyeket. Az első kör eredményeit június 18-án teszik közzé, ekkor derül ki az is, hány hely maradt betöltetlen.
A második szakasz június 22. és július 9. között zajlik, hasonló rendszerben. Azok a gyermekek, akik ekkor sem kerülnek be egyik intézménybe sem, augusztus 17. és 27. között jelentkezhetnek a fennmaradó helyekre. A végleges eredményeket augusztus 28-án hozzák nyilvánosságra.
A minisztérium felhívja a figyelmet arra is, hogy az óvodai középső és nagycsoport látogatása kötelező, így a szülőknek érdemes időben tájékozódniuk és benyújtaniuk a szükséges dokumentumokat.


