Kormányhatározattal felmentették tisztségéből Alexandru Cîmpeanut, Maros megye alprefektusát. A döntést csütörtökön hozták meg, és hivatalosan nem politikai okokra, hanem egy jogszabályban rögzített feltétel elmulasztására hivatkoznak.

A hatályos közigazgatási előírások szerint az alprefektusi tisztség betöltésének egyik alapfeltétele egy speciális szakmai képzés elvégzése az Országos Közigazgatási Intézetnél. Amennyiben a kinevezéskor ez még hiányzik, a tisztségviselőnek legfeljebb két év áll rendelkezésére a képzés pótlására. Cîmpeanu esetében ez a határidő most járt le,a szükséges igazolás azonban nem érkezett meg a hatóságokhoz.

A politikust a Szociáldemokrata Párt jelölte a pozícióba, és 2024 tavaszán nevezték ki alprefektusnak. A mostani döntés értelmében azonnali hatállyal távozik hivatalából.

A Maros megyei prefektusi hivatal élén így egyelőre egyetlen vezető maradt: Barabási Antal Szabolcs prefektus látja el a teljes intézmény irányítását, amíg az alprefektusi poszt betöltéséről új döntés nem születik.

A kormány közlése szerint a felmentés a közigazgatási szabályok következetes alkalmazásának része, és a tisztség betöltéséhez szükséges feltételek betartását szolgálja.