Jelentős előrehaladást értek el a marosvásárhelyi szívkórházúj épületének kivitelezésében: a beruházás jelenleg mintegy 80 százalékban valósult meg . A munkálatok kevesebb mint egy éve kezdődtek, és az épület ma már teljes szerkezetében áll.

A következő hónapokban elsősorban a belső munkálatok zárulnak, valamint a különböző műszaki rendszerek kiépítése zajlik. A szakemberek szerint ez az építkezés egyik legösszetettebb szakasza, hiszen a speciális kórházi infrastruktúrát – például a gyógyászati gázokat és egyéb műszaki hálózatokat – is ki kell alakítani.

Suciu Horațiu , az intézet szívsebészeti klinikájának vezetője szerint a projekt eddig a terveknek megfelelően halad. Mint hangsúlyozta, figyelemre méltó, hogy alig egy évvel az építési engedély kiadása után már szinte teljesen elkészült az épület.

A következő időszak kulcsfontosságú lesz, hiszen a projekt határideje közeleg: négy hónap áll még rendelkezésre , hogy a szükséges orvosi berendezéseket is beszereljék. Az eszközök beszerzésére vonatkozó szerződéseket már megkötötték.

Az új intézet létrehozása közel 106 millió eurós beruházás, amelyet vissza nem térítendő európai uniós forrásokból, a helyreállítási alap (PNRR) keretében finanszíroznak. A fejlesztés célja, hogy tovább növelje a szív- és érrendszeri betegségek kezelésének színvonalát, és erősítse a marosvásárhelyi orvosi központ és egyetemi város hírnevét.

  1. A tervek szerint azúj kórház márősszel fogadhatja az első pácienseket , ami lehetővé teszi, hogy több szívbeteg kapjon korszerű ellátást, és még több életet sikerüljön megmenteni.