Tizenharmadik alkalommal szervezik meg a Vásárhelyi Forgatagot, melynek mottója: „Ott találkozunk.” Ez nemcsak a 13. Vásárhelyi Forgatag idei mottója, hanem annak a rendezvénynek a lényege is, amely immár tizenhárom éve közös találkozási pontja a marosvásárhelyieknek és a hazatérőknek. Augusztus 26–30. között a Forgatag ismét megtölti élettel a várost: koncertekkel, családi programokkal, kulturális eseményekkel és közösségi élményekkel várja a forgatagozókat.
A rendezvény sajtótájékoztatóján Nagy Éva, a Vásárhelyi Forgatagot szervező Marosvásárhelyért Egyesület elnöke elmondta: bár a rendezvény idén kisebb költségvetésből gazdálkodik, tizenharmadik alkalommal is megszervezik a Forgatagot.
„Tizenhárom év után valóban úgy érezzük, hogy a Vásárhelyi Forgatag sok ember életében biztos ponttá vált. Egy biztos hely és alkalom, ahol évről évre újra találkozunk. Ezért szerveztük az idei rendezvény tematikáját a találkozások köré, és ezért lett az idei mottónk is az, hogy OTT TALÁLKOZUNK.”
– fogalmazott Nagy Éva.
Hozzátette: a Forgatag olyan találkozóhely, ahol régi barátok, családok, generációk és közösségek kapcsolódnak újra egymáshoz. „ Találkozunk a Várban, a koncerteken, a családi programokon, a könyvek és a bor mellett, a színházi előadásokon és a beszélgetéseken. Találkozunk egymással, a várossal és mindazzal, amit Marosvásárhely jelent számunkra” – hangsúlyozta az egyesület elnöke.
Kallós Zoltán emléke előtt tiszteleg a nyitóelőadás
Bálint Erika főszervező a Forgatag nyitóeseményét és az egész héten zajló kulturális programokat ismertette.
A 13. Vásárhelyi Forgatag hivatalos megnyitóját augusztus 27-én, csütörtökön tartják. Az Erdélyi Hagyományok Háza jóvoltából a Duna Művészegyüttes Magyar táncképek című előadását láthatja a közönség. A produkciót Kallós Zoltán emlékének ajánlják, a néprajzkutató és népzenegyűjtő születésének századik évfordulója alkalmából.
„Különösen fontos számunkra, hogy a Forgatagot egy olyan előadással nyithatjuk meg, amely egyszerre szól hagyományainkról, közösségi örökségünkről és Kallós Zoltán életművéről ”
– mondta Bálint Erika.
A főszervező kiemelte: bár a Marosvásárhelyi Vár programjai csütörtök este, illetve pénteken kezdődnek, a Forgatag már a hét folyamán több városi helyszínen jelen lesz. „Ahogy azt a közönség az elmúlt években megszokhatta, egész héten lesznek programok Marosvásárhely különböző kulturális tereiben. Színházi előadásokkal, kiállításokkal, könyves eseményekkel és más kulturális programokkal készülünk többek között a Teleki Tékában, a Kultúrpalotában, a színházban és más partnerintézményekben” – ismertette.
Fotó: Vásárhelyi Forgatag
A Vár ismét a családok fő találkozóhelye lesz
A marosvásárhelyi Vár augusztus 28-án, pénteken nyitja meg kapuit. Péntek reggeltől vasárnap estig itt zajlik majd a Forgatag családi, gyermek-, kulturális és közösségi programjainak jelentős része.
„A Várban látszik talán a legjobban, hogy a Forgatag mindenekelőtt családi rendezvény. Olyan programsorozatot szervezünk, amelyen a kisgyermekektől a nagyszülőkig mindenki találhat kedvére valót” – hangsúlyozta Bálint Erika.
A Csicsergő családi és gyermekprogramjai között gyerekkoncertek, bábszínházi előadások, kézműves és ismeretterjesztő foglalkozások, sportprogramok, társasjátékok és családi vetélkedők kapnak helyet.
Augusztus 28-án Bertóti Johanna Szerelmes állatok című gyerekkoncertjét hallhatja a közönség, augusztus 29-én az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház mutatja be a Vándor Miska című bábelőadást, augusztus 30-án pedig a Kolompos együttes lép fel.
A programok között LEGO-foglalkozások, babasarok, bohócdoktorok, környezetvédelmi és állatkerti tevékenységek, csillag- és bolygómegfigyelés, társasjátékok, sportprogramok, cserkészfoglalkozások és a harmadik Családi Olimpia is szerepel.
A Forgatag ugyanakkor nemcsak a gyerekeknek és a kisgyermekes családoknak kínál programokat: a régóta fiatalokra is külön figyelmet fordítanak a szervezők. A kezdetektől az egyik legnépszerűbb esemény a Nótaest, amely évről évre megtölti a nézőteret, tavaly óta pedig a Szenior Sziget is várja a szépkorúakat és mindazokat, akik örömmel kapcsolódnak be a közös táncba. Ezek a programok azt üzenik, hogy a Forgatagon nemcsak az unokákkal együtt lehet jól érezni magunkat: minden generáció számára jut önálló élmény, zene és találkozási lehetőség.
Régi és új partnerek kapcsolódnak a Forgataghoz
Bálint Erika elmondta: a várbeli programokat idén is számos kulturális intézmény, civil szervezet, oktatási közösség, támogató és vállalkozás teszi gazdagabbá.
Az Erdélyi Hagyományok Háza, a Maros Megyei Múzeum és a Teleki Téka ismét önálló programokkal érkezik. A Teleki Téka Könyvudvarral, könyves beszélgetésekkel és előadásokkal várja a közönséget.
„Nagyon hálásak vagyunk azoknak a partnereknek, akik évről évre visszatérnek, és saját programjaikkal teszik színesebbé a Forgatagot. Tudjuk, hogy a nyári időszak és az emberhiány minden szervezet számára kihívást jelent, ezért különösen értékeljük, hogy ismét mellettünk állnak” – mondta a főszervező.
Visszatér az EgészségForgatag a Richter Gedeonnal, de a VELTOL és a Fomco is hasznos, érdekes és élményközpontú programokkal készül a Várban. Új szervezetek is csatlakoznak a rendezvényhez, közöttük a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. A TékaForgatag, a Bolyai Műhely, az Erdélyi Hagyományok Háza, valamint az RMDSZ különböző szervezetei szintén programokkal készülnek.
Népzene, néptánc és közös örömmuzsikálás
A Forgatag idei programjában egész héten hangsúlyosan jelen lesz a népzene és a néptánc. Az Erdélyi Hagyományok Háza mellett a Maros Művészegyüttes, a Bekecs Néptáncszínház, hazai táncegyüttesek és népzenészek is csatlakoznak a a programhoz. Lesz FolkForgó, néptáncgála, táncház és közös örömmuzsikálás is – részletezte Bálint Erika.
A Borkertben péntek este a Műhely Banda koncertjét követően táncház várja a közönséget.
Idén is sor kerül az Erdélyi Legényes- és Verbunkversenyre , amelynek címe: Játssz a figurával! , immár 11. alkalommal, valamint a II. Páros Szólótáncversenyre , Párosan szép mottóval.
A DumaTér idén is a közösséget foglalkoztató kérdéseknek és tartalmas beszélgetéseknek ad helyet. A tervezett témák között szerepel a mesterséges intelligencia, az iskola és a való világ kapcsolata, a párkapcsolatok, a nők helyzete, valamint a sport, az olimpia és a kiemelkedő emberi teljesítmények világa.
Jakab István: A megváltozott pénzügyi körülményekhez alkalmazkodva, de töretlenül folytatódik a Vásárhelyi Forgatag
Jakab István gazdasági igazgató az idei Forgatag pénzügyi hátterét ismertette. Elmondta: a rendezvény költségvetése a korábbi évekhez viszonyítva mintegy 35–40 százalékkal csökkent.
„A 13. Vásárhelyi Forgatag szervezése során is azt tapasztaljuk, hogy az évek folyamán sokat változott támogatási forrásaink összetétele. A kezdetektől érkezett olyan segítség Magyarországról, amely nélkül aligha épülhetett volna ki ekkora közösségi erő a Forgatag körül. Ugyanakkor fontos számunkra, hogy a helyi intézmények, a Maros Megyei Tanács és Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala is látják a rendezvény értékét, és továbbra is határozottan mellettünk állnak. Köszönjük nekik, hogy nem engedték el a Forgatag kezét!” – fogalmazott.
Hozzátette: idén kevesebb magyarországi támogatás áll rendelkezésre, és van olyan nyertes pályázatuk is, amelynek megítélt összege még nem érkezett meg. „Mivel jelenleg nem tudjuk biztosan, mikor áll majd rendelkezésünkre ez a forrás, felelős szervezőként nem számolunk vele az idei költségvetésben” – mondta Jakab István.
A csökkentett költségvetéshez a programstruktúrát is hozzá kellett igazítani. Mivel a nagykoncertek a rendezvény költségvetésének egyik legnagyobb tételét jelentik, idén három helyett két koncertnapot szerveznek.
Jakab István külön köszönetet mondott a Forgatag vállalkozói támogatóinak, akik a jelenlegi gazdasági nehézségek ellenére is kitartanak a rendezvény mellett. „Ez számunkra nemcsak anyagi segítséget, hanem bizalmat és közösségi megerősítést is jelent. Nagyon hálásak vagyunk érte ” – hangsúlyozta.
Kiemelte: a szervezők azon dolgoznak, hogy a Vásárhelyi Forgatag a megváltozott körülmények között is minőségi és tartalmas programokat kínáljon, és minden kiadása maradandó kulturális és közösségi értéket hagyjon maga után.
A Parno Graszt és Nagy Bogi is fellép a Forgatagon
Nagy Éva a Forgatag nagyszínpadi koncertjeit is ismertette.
Péntek este a Parno Graszt lép színpadra. A zenekar az autentikus cigányzene egyik legismertebb képviselője. Egyedi színpadi megjelenésük, hagyományos hangszereik, táncos előadásmódjuk és rendkívüli energiájuk minden alkalommal különleges hangulatot teremt.
„A Parno Graszt koncertje igazi örömzene lesz. Olyan produkció, amely egyszerre szól a hagyományról, a közös ünneplésről és arról az energiáról, amely képes az egész közönséget megmozgatni” – mondta Nagy Éva.
Szombat este Nagy Bogi lesz a Forgatag fő fellépője. A fiatal énekesnő modern, személyes hangvételű popdalaival és zenekaros koncertjével érkezik Marosvásárhelyre. „ Olyan előadót szerettünk volna meghívni, aki a fiatalabb közönséget is megszólítja, ugyanakkor zenekaros koncertjével valódi fesztiválélményt tud teremteni” – tette hozzá az egyesület elnöke.
Harmadik alkalommal nyílik meg a Borkert
Nagy Éva elmondta: idén harmadik alkalommal várja vendégeit a Borkert, ahol a bor, a zene és a közösség találkozik. A 2024-ben létrehozott helyszín rövid idő alatt a Forgatag egyik legkedveltebb közösségi terévé vált. Olyan hely, ahol a látogatók a koncertek után is együtt maradhatnak, megpihenhetnek, beszélgethetnek és új emberekkel találkozhatnak. „ A Borkert nem egyszerűen egy boros helyszín. Azért hoztuk létre, hogy legyen a Várban egy nyugodtabb, hangulatos közösségi tér, ahol egy pohár bor és élő zene mellett tovább folytatódhatnak a találkozások” – fogalmazott Nagy Éva.
Idén tovább bővül a boros házikók és a gasztronómiai lehetőségek kínálata. A Borkertben minden este élő zene szól majd. Csütörtökön Farkas Timi és zenekara nyitja meg a helyszínt, pénteken a Műhely Banda muzsikál, koncertjük után pedig táncház következik. Szombaton Nagy-Csomor András és zenekara lép fel, vasárnap este pedig a székelyudvarhelyi Friday Rehab koncertje zárja az idei Borkertet.
A recept változatlan: kiváló borok, finom falatok, élő zene és jó társaság. A Borkert olyan élmény, amelyhez évről évre jó visszatérni – mutatott rá Nagy Éva.
Bálint Erika: idén jegyesek lesznek a színházi előadások
Bálint Erika a Forgatag színházi programját és a beléptetési rendszer változását is ismertette. Elmondta: az elmúlt években az ingyenesen kiváltható jegyek miatt több alkalommal is nehéz helyzet alakult ki. Voltak, akik egyszerre öt-hat jegyet is elvittek, végül azonban nem érkeztek meg az előadásra. Eközben más érdeklődők már nem tudtak jegyet váltani. „Idén ezen változtatunk, ezért a színházi előadások jegyesek lesznek. Nem az a célunk, hogy bárkit kizárjunk, hanem az, hogy a rendelkezésre álló helyek valóban azokhoz kerüljenek, akik szeretnék megnézni az előadást” – hangsúlyozta a főszervező.
Augusztus 26-án, szerdán a Forte Társulat Gyöngyélet című előadását láthatja a közönség a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében.
Augusztus 28-án, pénteken a budapesti József Attila Színház A Karamazov testvérek című produkcióját két alkalommal mutatják be a Spectrum Színházban.
A jegyértékesítés részleteiről a szervezők a későbbiekben tájékoztatják a közönséget.
Egy egész éven át készül a csapat
A sajtótájékoztató zárásaként a szervezők hangsúlyozták: a Forgatag megvalósításához olyan csapatra van szükség, amely szinte egész évben azon dolgozik, hogyan lehet néhány napra még szebb, tartalmasabb és élőbb Marosvásárhely. „Vannak közöttünk olyanok, akik évekkel ezelőtt önkéntesként kezdték, ma pedig már a szervezőcsapat meghatározó tagjai. Szívvel-lélekkel dolgoznak azért, hogy augusztus végén ismét megteljen élettel a város” – mondta Bálint Erika.
Nagy Éva hozzátette: a Forgatag nemcsak a szervezőcsapat munkájának eredménye. „Szükségünk van a partnerekre, a támogatókra, az önkéntesekre, a fellépőkre, a sajtóra és mindenekelőtt a közönségre. Mert a Forgatag csak akkor válik valódi közösségi élménnyé, ha együtt töltjük meg tartalommal.”
Augusztus végén ismét találkozunk a Várban, a színházban, a könyvek, a zene és a bor mellett, a gyermekprogramokon és a beszélgetéseken.
OTT TALÁLKOZUNK.



