A Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (CJAS) péntekenként hosszabbított nyitvatartással, 18 óráig fogadja az ügyfeleket. Mint arról már beszámoltunk, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár arra kérte a megyei kirendeltségeket, hogy hetente legalább egy napon este hatig legyenek nyitva.
Az intézkedés elsősorban azoknak szól, akik munkaidőben nem tudják elintézni biztosítási ügyeiket, illetve azoknak, akik szeptember 1-jén elvesztették az egészségbiztosított státuszukat. Az új kormányzati megszorítások bevezetése után mintegy 15 ezer marosvásárhelyi és megyei lakos került ki az állami egészségügyi rendszerből, miután korábban hozzátartozójuk biztosításán keresztül voltak fedezve (coasigurat).
Az elmúlt hetekben szinte 3 ezer ember tudta rendezni helyzetét: körülbelül ezren újra társas biztosítottként kerültek vissza a rendszerbe, míg nagyjából ugyanennyien egyéni szerződést kötöttek. Több százan pedig nem közvetlenül, hanem országos egészségügyi programokon keresztül váltak ismét biztosítottá – például a cukorbetegség elleni programban való részvétellel.
A hosszabb ügyfélfogadás célja, hogy a pénztár munkatársai személyesen is segítsenek eligazodni a biztosítási feltételekben. Akik sem jövedelemmel, sem külön jogcímen nem jogosultak az állami egészségügyi ellátásra, az ANAF-nál benyújtott egyéni nyilatkozattal válhatnak újra biztosítottá – ehhez évi 2430 lejt kell befizetniük, két részletben.
Országos szintentöbb mint 650 ezer ember veszítette el a biztosítását szeptember 1-je óta, de közülük eddig mindössze 16 százalék rendezte státuszát.
A Maros Megyei Egészségbiztosítási pénztár bízik abban, hogy a meghosszabbított pénteki ügyfélfogadások segítenek gyorsabban helyreállítani a rendszer egyensúlyát, és minél több lakos visszanyeri jogát az ingyenes orvosi ellátáshoz.


