Négy nap alatt mintegy 110 ezer résztvevő fordult meg az idei VIBE Fesztiválon, amely ismét a Maros partját tette Erdély egyik legfontosabb nyári találkozóhelyévé. A rendezvényen hazai, magyarországi és nemzetközi fellépők koncertjei, nappali programok, közösségi események és számos szabadidős tevékenység várta a fesztiválozókat.

A szervezők szerint az idei kiadás különösen sikeres volt, hiszen a VIBE nyolcadik alkalommal is tovább tudott növekedni. A fesztivál lebonyolításán több száz szervező és önkéntes dolgozott, a háttérben közreműködőkkel együtt pedig több mint kétezren járultak hozzá a rendezvény megvalósításához.

A négy nap alatt több mint száz színpadi produkciót láthatott a közönség, emellett előadások, workshopok, játékok, divatprogramok és különböző nappali tevékenységek is színesítették a kínálatot. A fesztivál nemcsak esti koncertekről szólt, hanem egész napos közösségi élményt kínált a résztvevőknek.

Az idei VIBE egyik legfontosabb újdonsága a fesztiválfalu továbbfejlesztése volt. A helyszínt átláthatóbbá, kényelmesebbé és egységesebbé alakították, így a fesztiválozók könnyebben közlekedhettek a különböző programhelyszínek között. A vásárlást a teljes területen elérhető bankkártyás fizetés is egyszerűbbé tette.

A közlekedést a fesztiválkapuig járó városi buszok segítették, amelyek a rendezvény ideje alatt nagy érdeklődés mellett közlekedtek. A szervezők szerint ez is azt mutatja, hogy egyre többen választják a kényelmesebb és biztonságosabb eljutási lehetőségeket.

A szervezők már a jövő évi kiadásra készülnek: a kilencedik VIBE Fesztivált 2027. július 1–4. között rendezik meg a Maros partján.

Fotó: Vibe Fesztivál