Ünnepi hangulatban kezdődött csütörtök este a 12. Vásárhelyi Forgatag, amely idén is a Kultúrpalota nagytermében nyitotta meg kapuit a közönség előtt. A gálán nemcsak a vásárhelyiség sokszínűségét és erejét ünnepelték, hanem egy történelmi jelentőségű bejelentés is elhangzott: Románia oktatási minisztere aláírta a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum újraalapításáról szóló rendeletet.

A hírt Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei elnöke osztotta meg a jelenlévőkkel, akiket vastaps fogadott. „Ez nem csak egy iskola története. Ez a mi közösségünk hite, kitartása, igazságkeresése, amely végre jogi formát is kapott” – hangsúlyozta. Hozzátette: az RMDSZ küldetése továbbra is a magyar közösség megerősítése – iskoláink, kultúránk, szimbólumaink és gyermekeink jövőjének védelme.

A nyitógálaNagy Éva, a szervező Marosvásárhelyért Egyesület elnökének köszöntőjével kezdődött. Visszatekintett a Forgatag indulására, és hangsúlyozta: „Vásárhelyinek lenni nem csupán születési adat, hanem döntés. Döntés, hogy összekapaszkodunk, és megőrizzük ezt a várost olyannak, amilyennek szeretjük: magyar szavak, magyar dallamok, magyar ünnepek városának is.”

Soós Zoltán polgármester a Forgatagot „éves népszámlálásnak” nevezte, amely nem papíron, hanem a közösség tényleges jelenlétével zajlik. Szerinte a rendezvény nemcsak múltunkra emlékeztet, hanem jövőnk irányát is kijelöli: „Azzal, hogy itt vagyunk, évről évre, újra megmutatjuk: élünk, számítunk, és együtt erő vagyunk.”

Az ünnepi beszédek sorát Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára zárta, aki a magyarság teljességét és határokon átívelő összetartozását emelte ki. Hangsúlyozta: a Vásárhelyi Forgatag is egyike azon értékteremtő kezdeményezéseknek, amelyek a közösség folytonosságát erősítik.

A gálán sor került a Bethlen Zsuzsanna-díj átadására is, amelyet tavaly alapított a Marosvásárhelyért Egyesület. A jubileumi rendezvényen tíz személy vehette át az elismerést, köztük vállalkozók, támogatók, művészek és jótevők. A fődíjat idén Ábrám Tibor nóta- és népdalénekes kapta.

A nyitóestet a Sárik Péter Trió koncertje zárta, majd megnyílt a Borkert a Várban, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 12. Vásárhelyi Forgatag. A rendezvénysorozat a hétvégén folytatódik kulturális, szórakoztató és közösségi programokkal, elsősorban a Marosvásárhelyi Várban.

Részletes program a www.forgatag.ro oldalon érhető el.