Két új köztéri szobor felállítását készíti elő a marosvásárhelyi önkormányzat. A tervek szerint a városvezetés pályázatokat hirdet, amelyekre művészek jelentkezhetnek alkotásaikkal. A két nyertes pályamunka összesen 200 ezer lejes díjazásban részesül, ebben azonban még nincs benne a szobrok tényleges kivitelezési költsége.

Az egyik szobor a neves író, Sütő András emlékét őrizné, helyszínéül a Színház tér szolgálna. A másik szobor a ’48-as forradalom hősének, Constantin Romanu-Vivunak állítana emléket, és a Hősök parkjában kapna helyet.

Mindkét verseny azonos díjazással zajlana: 85 ezer lejt kap az első helyezett, 10 ezer lejt a második, és 5 ezer lejt a harmadik helyezett alkotó.

A pályázatok kiírásáról a városi tanács dönt szeptember 25-én, csütörtökön. A terv ugyanakkor vitákat is kiválthat, hiszen a város jelenleg jelentős költségvetési megszorításokkal küzd, és több beruházást kellett már elhalasztani a működési kiadások fedezése érdekében.