Augusztusban indult el Romániában a Babadoboz program harmadik évada, amelynek keretében Maros megyébenújabb 300 újszülöttet nevelő édesanya részesülhet a több mint 64 alapvető terméket tartalmazó babadobozban. A kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson a hátrányos helyzetű családoknak, és hozzájáruljon a csecsemőhalandóság csökkentéséhez.

A finnországi mintára indított babadoboz ruházatot, pelenkákat, ágyneműt, matracot, paplant, törölközőt, pólyát, higiéniai eszközöket, lázmérőt, babaollót, valamint játékokat és könyveket tartalmaz, emellett az első hónapokban akár biztonságos fekhelyként is használható a baba számára.

Maros megyében a programot a Mentsétek Meg a Gyerekeket szervezet koordinálja, a SAMAS Egyesület és az OMV Petrom Alapítvány támogatásával.

Az eddigi két évad során már 740 édesanya részesült a program előnyeiből a megyében. A harmadik évadban a 103 hátrányos helyzetű közösségben mintegy 300 anya kap babadobozt, és a program során hat helyi szakember, valamint háziorvosok nyújtanak tanácsadást a gyermekgondozás, a szoptatás és az egészségmegőrzés terén.

Az országos program 23 megyére, 1.500 településre terjed ki, és 360 egészségügyi szakember bevonásával valósul meg. A 4,5 millió eurós költségvetésű kezdeményezés révén a harmadik évad végéig több mint 25 ezer anya és újszülött részesülhet a támogatásban.

Fotó: cutiabebelusului.ro