Románia több megyéjében ismét fenyegető e-maileket kaptak oktatási intézmények, köztük Maros megyében is. A levelekben a szerző fegyveres támadással és diákok, pedagógusok elleni erőszakkal fenyegetőzik, ám a hatóságok szerint nincs bizonyíték arra, hogy a fenyegetések valósak lennének.

A Maros Megyei Rendőrség közleménye szerint vizsgálják az eset körülményeit. A rendőrség kiemelte, hogy folyamatosan dolgoznak a biztonságos környezet fenntartásán, különös tekintettel az oktatási intézményekre, és minden ilyen jellegű bejelentést komolyan vesznek.

A Román Hírszerzés (SRI) tájékoztatása szerint a mostani fenyegetés nem specifikus, és a rendelkezésre álló információk alapján nem valós. A hatóságok már azonosítottak néhány nyomot a feladó személyének kiderítésére, aki ugyanarról az e-mail-címről küldte az üzenetet, mint a korábbi fenyegetéseket.

Daniel David oktatásügyi miniszter hangsúlyozta: a helyzetet „nagyon komolyan” kell venni, ugyanakkor az oktatási folyamatnak zavartalanul kell folytatódnia. A fenyegetett iskolák környékén fokozott rendőri és csendőri jelenlét biztosított, az intézményeket pedig éberségre, a belső szabályzatok betartására és szükség esetén a diákokkal és szülőkkel való tájékoztatásra utasították.

A fenyegető levelek Románia több megyéjében jelentek meg, többek között Arad, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Brăila, Brassó, Hargita, Buzău, Krassó-Szörény, Galac, Hunyad, Ialomiţa, Iaşi, Ilfov, Mehedinţi, Olt, Prahova, Szilágy, Szatmár, Suceava, Teleorman, Temes, Tulcea, Vaslui és Vâlcea megyékben, Galac megyében pedig egy egészségügyi intézmény is célpont volt.

A rendőrség és a hírszerzés hangsúlyozza, hogy minden intézkedést megtesznek a közösség biztonságának garantálása érdekében, és a polgárok bejelentései kulcsfontosságúak a felelősök azonosításában.

A hatóságok felhívják a lakosság figyelmét, hogy felelősségteljes aggodalommal, depánik nélkül kezeljék a helyzetet, miközben biztosítják az oktatás zavartalan működését.